Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Remény ima

 

SZERELMES LEVELEM A REMÉNYHEZ

Ki így él, mindig mesél,
Ezért a Fény mindenhova elér.
Érkezik a fellegeknek,
A napsugárnak, a rügyeknek...

A meséknek haza kell térniük estére,
Hogy a Lét öröme
Találkozzon velünk ugye.
S mivel Isten szövi őket,

Haza a sarkcsillagra térnek,
Mert a fények
És a csodálatos lények
Velünk egységben itt élnek.

A sejtjeidből is sok van,
A múltból is sok van.
Annyi szép mesét hozott már
A széles látóhatár,

Hogy az ünnep már
Terád így talál.
Engedd a szép pirkadatnak,
Hogy örömét adja a Napnak,

S hogy a szép sugaraknak
Örömétől megpuhuljanak
A Lámpások őrei,
A boldogok meséi.

A trillázó madarak,
Kiknek éneke el nem hagy:
''Oly jó Istennel egyben lenni,
Dicsérni és felemelni,

Olvadozni és mesélni,
Ringatózni és szeretni."
Mikor csilingel megint az Oltár
Akkor csendül fel újra a zsoltár.

Mikor lesz még édes, szép ügyünk már?
Mert csak, ha úgy akarja a napsugár,
Pillangók öröme, körtánca arra jár,
S megéled, megpendül a látóhatár,

S megolvad oly szentül a szó-mag,
S lesznek a szavak pirosak,
Kékek és oly pajkosak,
Színesek és mókásak,

Szeretők és hű társak,
S aztán kézfogóban járnak,
Felvidulnak, muzsikálnak,
Minden álmot elfuvoláznak,

Kiragadnak a szutyokból,
Tűnjön el a bánat,
Mert amerre te nézel,
Virág borítja el

Minden zugát a széles,
Szép látóhatárnak.
Engedd, hadd alakuljon szeretetté
Minden, mit eddig képviseltél.

Így vagy te a legszentebb,
S virág borítja be az Eget,
S az angyalok is mesélnek...
Legyél oly szépségben,

Ahogy velük megtaláltad egységed.
Mindenki kész visszatérni ide.
Mindenki kitalált magának egy külön világot,
De ott szépet nem látott.

Aki oly szép dologra képes,
Az annyi szépet mesélhet,
Örömöt találhat minden kis fűszálban,
Meséket áldozhat széles e világban.

Veled utazom csillagán a mának,
Örömében a szép Arany madárnak,
Ki egytől egyig névről ismeri a fákat.
Örömünket így éljük meg,

Egységünket így zengjük el,
S visszük hírül a világnak,
Ami hasznos,
S így hallható.

S ezt az oldalt,
Ha rendszeresen felkeresik,
A választ kérdéseikre meglelik.

Ringatózó bárányfelhő,
Kockás, lengő esernyő,
Mind velünk lehetnek,
Mert ott leszünk az egységben.

Csakis ezért üzenek a szélben,
Hogy találj már meg engem,
S légy velem, mellettem,
Hogy maradj mellettem.

Oly szentül kedvelem,
Hogy képviselj engem,
Hogy a lágy perceket
Miként megleled,

Úgy legyen tiéd a Kenet,
Mit megad e vers,
E dal... neked,
S legyen majd repülő szőnyeged.

S a szépség, mit beleszőttem,
Repítsen a magas Égre!
Ez legyél te jól és szépen,
Viruljon kis kedvességed.

Mert a permet,
Mit mesélek,
Bepermetez folyton téged,
Ahányszor csak olvasod a mesémet.

Ringatózz hát a szélben,
Hajolj meg az egységben,
Hogy be tudd fogadni a szépet,
És a ragyogó mindenséget.

Ez legyél velünk hát,
Meséljen a nagyvilág,
Hogy a mese őre,
Ki e meséket szőtte,

Milyen ügyesen fonogatott már!
S ringatózik az arany pillangó,
Valahányszor megnyílik az Ólom ajtó.
Suhanva tovaszáll,

Így viszi tovább a mesét már...
Túlra, és át a hegyek ormán,
Ahol száz, ezer madár várja már,
S csőrében, kis szelencében
Viszi magját szerteszéjjel.

Na lám!
Hát ezért legyél velem hát:
Mert én, mint rím,
S mint versfaragó egyén,
Neked énekelek én

Ily könnyedén,
A Pillangók ösvényén.
Légy te harcosa a szónak,
Hódolj igaz valódnak,

S örvendezz a Létnek,
S hogy a rigók mesélnek.
Mert ki mindig velem ébred,
Annak kincse lesz az élet,

S mindig szépet mesélhet.
Ez legyél te kedves, szépen,
S mesélek még jövő héten,
Oly szépeket a fellegeknek,

Hogy könnyel telik meg e ti szemetek,
Mert ilyen a természetem,
Hogy így élem meg az egységem.
Pillanat és meglelem,
Amit az előbb elvesztettem...

Megint tele van a zsákom,
S így szórom szét jó kívánságom.
Legyen a szép álom,
Hogy valóra váljon:

Ringatózzon lágy ölemben,
Ezer áldásban pihenjen,
S lebbenjen fel az a lepel,
Mely a Hódolatot eddig nem érhette el.

Erre vágyom, és kívánom,
Hogy teljesüljön kívánságom!
Legyen teljes az álmom,
Meséljen még a barátom,

A kis sárgarigó csőröm,
A szép, tollas mese-csőszöm.
Trillázza a szép határnak,
Hogy a mesék mind vigyáznak

A természetre, és a rétre,
A gondolatok üdvösségére,
A perdülő percek örömére,
A Pillanat subájának szövetére.

Mennyi mindenre!
Meg a szeretetre,
Hogy az se legyen árva,
Hanem legyen meg a párja.

Ezért... szép szólamom,
Neked ezt dalolom,
Mert szép szóval zengeni,
Ez a legszebb nekem ím'.

Oly tisztesség velem szólni,
Megbecsülve kapcsolódni,
Ez a legszebb Kenet,
Mi embert csak érhet.

Így legyen meg az egységed velem
Hű gyermekem,
Örömben és szépségben,
A perdülő percekben,

A szépséges Reményben,
Mert a Remény olyan szép lény.
Arca márvány, szeme kék,
Oly szikrázóan szép.

Lénye maga a mélység,
Úgy él benne a reménység,
Hogy te rátalálhatsz ma még.
S mert ő is egy lény,

Ez is velem egyben való tény,
Kérd őt, ha elfelejtenél,
Mert ő is igaz, s nekem rólad mesél.
Így létezik az Igaz Remény.

S a Pillanat, mi hozza a gondolatokat,
Megiramodik egy szempillantás alatt,
S viszi a Reménynek a te szerelmes leveledet.
„Szerelmes levelem a Reményhez”

Így címezd a te szerelmes leveled,
S kérj tőle szépet és jót,
Ne hidd, hogy nem hallja a szót.
Mert hallja ő, csak hidd el szépen,

S kérd őt: ''Velem legyél Szép Reményem!
Csillogtasd meg az én fényem,
Hogy kiviruljon a Létem
Minden Igaz Létben,
S minden szép mesében,

Mert benne vagyok én is érzem,
Már a szép Üdvösségben.
Ezért... Remény kísérj engem,
S maradj hűen mellettem.

Te legyél a szalmaszál,
Mibe kapaszkodom már."
Oltalmat így kap,
Ki remél, s járja az Igaz Utat.

Leplezned kell azt a kínt,
Melyet meggyógyít ez a rím,
Mert csak így ébred szép hajnalod,
S virul ki a Napod,

Mert a kérés mi elhagyott,
Oltalmazza a gondolatot.
A gondolat megpihen a szavakban,
S az álmok a csodákban.

Így álmodunk a Létben,
Benne élünk szép Reményünk
Piros köpenyében,
S ringatjuk a fellegeket,

Hogy szépen velünk legyenek,
Játszva örvendezzenek,
Mosolyogva léphessenek
Egységbe a mindenséggel.

Ki eléjük letérdel,
Imáiban szépen kérlel,
Meghallják ők is, hidd el.
Imádat viszik a Fénnyel,

Hogy a mesék perceit
Minden rigó megleli,
S oltalmazza a Pillanattal,
Ékesíti a Nappal,

Dorombolja a hajnali szóval
A Mese-macska álmaival,
Vagy a hajnali kakasszóval,
Ami arany lángot forral.

Csak úgy izzik ez a láng!
Felperzseli a határt.
Szépen ünneplik a Mennyet,
A dicséretet s fölemelnek.

Így legyél te énvelem hát,
Szép szólamaimmal,
Igaz imáimmal,
A rigók dalában,
A pillangók sóhajában.

A viruló réteknek,
Üdvözlő perceknek
Szent örömeiben,
Szépséges meséiben.

Nos tehát, így legyen!

Messze-messze vidéken
Amerre a fellegek elérnek,
Így ünnepel a természet,
Ünnepli az egységet.

Egységét a szépségnek,
Az örömnek, és a Létnek,
Párducokkal táncolva,
Szövetségben minden lénnyel,

Ez a te örökséged fiam,
Légy hát te az álmaidban,
S a Szent perceket
Szenteld meg nekem...

Így virulok én,
Így mesélem én Szép mesém
A Létezés Örök tengerén,
A Menny dicséretén,

S úszom a Lét tengerén.
Perdül, s omlik a Lét,
Így teremtünk még száz mesét,
Hogy Perc... mikor meglel,
Veled legyen Perceivel.

A Rímek száz Igét mesélnek,
S meséiben a Létnek
Így ünneplik a szépet,
S teszik, mit remélnek.

Mi természetük,
S az egységük: élnek.
Nohát! Így élünk mi is,
Jer velünk, s élj így te is.

Szíveddel, lelkeddel,
Szemeiddel, füleiddel
Hangolódj ránk az egységben,
Most és mindörökre a Létben.

Legszentebb kedvesem,
Ezt az Igét befejezem.
Örömöm kitárom,
A bút kizárom,

Oltalmam árasztom,
Zongorázom, gitározom, furulyázom,
Így teremtek új meséket,
Hogy legyen holnap is mit mesélned.

Ámen, kedvesem.

2015-11-08 © Jacsó Teodóra